Az RCG a Török Államvasutak legnagyobb ügyfele

A teherkocsik számát, valamint a Törökországba és Törökországból elfuvarozott nettó tonnát tekintve a Rail Cargo Group 2019-ben is a TCDD Taşımacılık Török Államvasutak legnagyobb ügyfele volt.

Az intermodális és konvencionális forgalmak keretében a tavalyi évben összesen 15139 teherkocsit – 534 212 tonna elegysúllyal – továbbítottunk a Török Államvasutakhoz tartozó szakaszon. Ezáltal a Rail Cargo Logistics Törökországban a konvencionális és kombinált vasúti fuvarokat illetően 2017 és 2018 után már sorozatban a harmadik évben legnagyobb ügyfele a TCDD Taşımacılık AS Török Államvasutaknak (TCDD Cargo).

A kombinált és konvencionális vasúti fuvarok során főként kereskedelmi és fogyasztási cikkeket, valamint vegyipari termékeket, autóalkatrészeket, bányászati cikkeket, fát és papírt szállítanak Törökországba és Törökországból. A Rail Cargo Logistics azonban a török piac mellett a szomszédos országokra és az ázsiai térségre is fókuszál.

Törökországi TransFER összeköttetések

A hetente közlekedő Sopron–Budapest–Istanbul és Budapest–Neuss TransFER összeköttetés keretében főként építőanyagokkal és acéltermékekkel megrakott irányvonatok és kocsicsoportok közlekednek Törökország, Délkelet-Európa és Németország között.