A Bernegger a vasúton áll klímavédelem szolgálatába

Az RCG-vel együttműködésben optimalizált árufuvarozási logisztika évente mintegy 16 000 tehergépjárműtől mentesíti a linzi térséget

A mollni székhelyű Bernegger építőipari és nyersanyagokat forgalmazó vállalatcsoport a Rail Cargo Grouppal együttműködésben éves szinten már mintegy 400 000 tonna áru fuvarozását helyezte át a közútról a vasútra. A közel három éves közös munka után mindkét partner pozitív mérlegről számolhat be. De nemcsak gazdasági, hanem környezetvédelmi szempontból is sikeresnek tekinthető a kooperáció,. A vasúti nyersanyagszállításnak köszönhetően a Bernegger éves szinten mintegy 2200 tonna szén-dioxid-kibocsátásától óvta meg a környezetet, és ezáltal évi 16 000 tehergépjárműtől mentesítette a linzi térséget.

„Ezzel az intézkedéssel szeretnénk még jövőorientáltabbá és fenntarthatóbbá tenni vállalatunk tevékenységét. A vasútra történő átállás emellett lényegesen tervezhetőbb fuvarozást eredményez” – nyilatkozta Kurt Bernegger, a Bernegger csoport társtulajdonos ügyvezetője. Ezzel a közlekedési szempontból zsúfolt felső-ausztriai térségre utalt, amely a nyersanyagok vasúti szállítása révén a vállalat számára kisebb jelentőségűvé vált. Továbbá „függetlenítettük magunkat a növekvő üzemanyagköltségektől is” – hangsúlyozza Bernegger.

Az ÖBB szorgalmazza a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését

Mindezt a Rail Cargo Grouppal történő együttműködés teszi lehetővé. A vasút egyike a legkörnyezetbarátabb közlekedési módoknak, és ezért a klímacélok elérésének egyik kulcsfontosságú eszköze. 2018 júliusa óta az ÖBB 100%-ban zöldáramból látja el a vasutat, ezáltal úttörőnek számít Európában. Ebben az évben már a pályaudvarok, irodák, műhelyek és konténerdaruk áramellátása is megújuló energiából származik majd.

„Kurt Bernegger egy látnok, aki egy családi vállalkozás vezetőjeként generációkban gondolkodik. Számára a vállalat fenntartható és jövőorientált pozicionálása döntő fontosságú. Ebben pedig az ÖBB jelenti az ideális partnert” – nyilatkozta Andreas Matthä, az ÖBB igazgatóságának elnöke. „A közúttal összehasonlítva, egy tonna áru vasúti fuvarozása 21-szer kevesebb szén-dioxid-kibocsátást eredményez. Az RCG és ügyfelei éves szinten mintegy 3,5 tonna szén-dioxidtól mentesítik a környezetet. A vasút így jelentős mértékben hozzájárulhat a klímacélok eléréséhez. A Vectron mozdonyra felszerelt visszatápláló berendezés a fékezés során keletkező mozgási energiát újra villamos energiává alakítja át. Ezt az áramszedők visszatáplálják a vezetékbe, és a következő vonatok ezt az energiát hasznosítják a haladásnál.”

A Bernegger milliókat fektet a vasútba

Gazdasági szempontból Bernegger hosszú távú megtérülésre számít: mintegy 10 millió eurót fektetett be a Spital am Pyhrn csomópontba, egy olyan pályaudvar megépítésébe, amely öt iparvágánnyal rendelkezik. Onnan látják el Linz és Enns beton- és aszfaltüzemeit sóderrel, majd a visszaúton a felső-ausztriai központi térségből származó építési hulladékot fuvarozzák el a Spital am Pyhrnben található hulladéklerakóba. Ezekhez a fuvarokhoz a Bernegger első körben 80 darab saját konténert szerzett be, majd 2018 augusztusában további 50-et, amelynek köszönhetően jelenleg három komplett vasúti szerelvény működtethető.

A vasút és a közút működési költségei azonban – a beruházások figyelembevétele nélkül – könnyen összevethetők. „Mi óriási potenciált látunk a vasúti fuvarozásra történő áttérésben, és remélem, hogy példánkat még több vállalat követi majd” – emelte ki Bernegger. De még ő maga sem valósította meg minden célját: jelenleg egy 1,5 millió eurós beruházással közvetlen vasúti csatlakozást kíván megvalósítani az ennsi kikötőben. A következő években itt egy nyersanyag-parkot fognak kialakítani. Linzben is folynak beruházások: egy több mint három millió eurós befektetésnek köszönhetően egy teljes területen lesz biztosított a vasúti elérés.