Egy vonat, amely történelmet ír

A történelem első tehervonata áthalad a Marmaray-alagúton a Boszporusz alatt. A kínai Hszian és Prága közötti útján az RCG felel az összeköttetés európai lebonyolításáért.

A kínai piac óriási lehetőségeket rejt az Európába irányuló és onnan érkező áruforgalom számára. A Rail Cargo Group (RCG) ezért is bővíti folyamatosan összeköttetéseit a Távol-Kelet irányába. A „One Belt One Road“ program aktualitását – egy széles körű kezdeményezés Kína Ázsiával és Európával való összekapcsolására – egy, a kínai Hszian város és Prága között közlekedő vonat is jól mutatja, amely november 6-án érte el Ankarát (Törökország). Thomas Kargl, az RCG Igazgatóságának tagja, részt vett a vonat érkezésére szervezett ünnepi rendezvényen, és számos díszvendéggel együtt fogadta a szerelvényt. A vonat a Transzkaszpi Nemzetközi Szállítási Útvonalon áthalad a Marmaray-alagúton a Boszporusz alatt. Ez a történelem első tehervonata, amely átmegy az alagúton, és ezáltal összeköti Törökország ázsiai és európai részét. Ezt még sok-sok járat követi majd: Ali Ihsan Uygun, a Török Állami Vasutak vezetőjének nyilatkozata szerint a becsült áruforgalom Kína és Európa között 2025-ig el fogja érni az öt millió tonnát.

Jövőképes áruforgalom

Az ünnepi rendezvény is egyértelmű jele annak, hogy a fenntartható vasúti árufuvarozás kiemelt jelentőséggel bír Törökország számára is. Az Európa és Ázsia közötti földalatti összeköttetés nemcsak a vasút hatékonyságát növeli, hanem mindenekelőtt versenyképesebbé is teszi. Az összeköttetés európai részéért az RCG felelős. „Örülünk, hogy ezt a projektet európai oldalon is megvalósíthatjuk. Meggyőződésünk, hogy a 350 000 TEU éves mennyiség célkitűzése nem csupán reális, de könnyen meg is valósítható. TEU forgalmanként négy-öt tonnával számolunk. Összehasonlításképpen, az oroszországi útvonalak évente egymillió TEU kapacitást értek el Kína és Európa között” - nyilatkozta Kargl. A nagy népszerűségnek örvendő Kína–Európa összeköttetésen, – amely átvezet Törökországon – többek között az ázsiai elektronikai késztermékeket, például laptopokat, merevlemezeket, félkész TV-paneleket, nagy mennyiségű textiltermékeket, valamint a Kínából származó autóalkatrészeket fuvaroznak. De az ellenkező irányú forgalmat szintén nagy érdeklődés övezi: „Amíg az Ázsia–Európa útvonalat elsősorban elektronikus termékek szállítására használják, a kínai gazdaság számára főként a kiváló minőségű európai termékek vonzóak, ilyenek például kész- és félkész termékek, fogyasztási cikkek, úgymint tejpor, fagyasztott élelmiszerek, sertéshús, valamint egészségügyi termékek, úgymint gyógyszertári termékek” - mondta Kargl.