A vasúti fuvarozás lényegesen alacsonyabb kibocsátást eredményez, mint a közúti fuvarozás. A tényleges megtakarítás mértékét azonban a piacon elérhető szokásos eszközökkel csak átlagértékek alapján lehet kiszámítani. A MEILS kibocsátáskalkulátorral az ÖBB Rail Cargo Groupnak (RCG) sikerült pontosan és külön-külön minden egyes vasúti fuvarra vonatkozóan kiszámítani a kibocsátási értékeket, ami mérföldkőnek számít a fenntartható közlekedésre való átállásban. Ezen a véleményen van a rangos Energy Globe Award zsűrije is, amely március 27-én különdíjjal tüntette ki az RCG-t ezért a teljesítményért.
Mitől különleges a MEILS projekt?
A MEILS a „Mapping Environmental Impacts of Logistics Solutions” (logisztikai megoldások környezeti hatásainak feltérképezése) szavakból képzett mozaikszó. A projekt célja tehát, hogy konkrét számok formájában mutassa be a vasúti fuvarozás környezetre gyakorolt pozitív hatásait. Az eszköz összegyűjti az RCG által lebonyolított összes fuvar adatait, majd összevezeti azokat a kibocsátások kiszámításához. A konkrét árutömeg mellett figyelembe veszi a ténylegesen alkalmazott vontatási módot és a pontos útvonalat is. A folyamat eredményeként kiállított, TÜV tanúsítvánnyal ellátott dokumentum egy egyedileg meghatározott időszakra vonatkozóan igazolja az összes küldemény emissziós értékét, és összeveti ezt azzal az értékkel, amely közúti fuvarozás esetén keletkezett volna. A dokumentumot az RCG ügyfelei igazolásként használhatják fel fenntarthatósági jelentésük elkészítéséhez, illetve elkerülhetetlen kibocsátásaik kompenzálására a piacon.
Előnyök az RCG ügyfelei és a társadalom számára egyaránt
Az RCG ügyfelein kívül, akik számára előnyt jelent a fejlett számítási technológia használata, a projekt a társadalom egészére is pozitív hatással van: láthatóvá teszi a fuvarozási módok környezeti hatását, és ezáltal növeli a tudatosságot. A küldeményspecifikus valós adatok felhasználásával az RCG ismét nemzetközi úttörőként pozícionálhatja magát.
15.04.2025
Ausztria
Magyarország
Bosznia-Hercegovina
Bulgária
Kína
Németország
Olaszország
Horvátország
Hollandia
Lengyelország
Románia
Oroszország
Szerbia
Szlovákia
Szlovénia
Csehország
Törökország