A CDP egy nonprofit szervezet, amely a környezetvédelmi átláthatóság és az azokhoz kapcsolódó intézkedések szempontjából értékeli a vállalatokat, városokat, régiókat és országokat. A CDP minősítése a világ egyik legnevesebb környezetvédelmi minősítése. A CDP átfogó és szigorú értékelésében világszerte mintegy 23 300 vállalat vesz részt.
A szigorodó követelmények ellenére is sikerült megtartani a B minősítést
Az európai gazdaság fenntartható logisztikai alappilléreként az RCG 2023-ban ismét benyújtotta a minősítéshez szükséges jelentését, amely tartalmazta az éghajlat szempontjából releváns összes adatot. Bár a követelmények szigorodtak, és teljesen új témakörök – mint például a biodiverzitás vagy az uniós taxonómia – is bekerültek, sikerült az eredményt jó szinten tartani. Emellett az RCG jelentős javulást ért el az „Energia” (A-) és az „Értékláncra vonatkozó kötelezettségvállalás” (B-) területén. Ezzel a globális C átlag fölé kerültünk.
Európa vezető vasútlogisztikai szolgáltatójaként az év 365 napján, a nap 24 órájában alakítjuk az iparágat, és tudatában vagyunk felelősségünknek. Más vezető európai vasúti árufuvarozó vállalatokkal együtt elkötelezetten dolgozunk azért, hogy 2030-ra az árufuvarozási volumen 30%-a átterelődjön a környezetbarát vasútra, ezáltal is erősítve a fenntartható árufuvarozást.
További információk
26.02.2024